2020.10.20.

20 éve robbant a Bon Jovi egyik bombaslágere: It’s My Life

Az It’s My Life 2000. május 23-án jelent meg, beharangozó kislemezeként a Bon Jovi hetedik stúdióalbumának, a Crush-nak (2000).

“Úristen, megint megcsinálták!”

A dal bombaként robbant, és magához rántotta a Bon Jovi-rajongók “harmadik generációját”. 20 éves voltam, “második generációs”, Keep the Faith [”Tartsd meg a hited”]-éra rajongó, engem csak megerősített a “hitemben”. Nem mintha olyan nagyon szükség lett volna rá… mondjuk úgy inkább, hogy belebetonozott.

Akármelyik, akkor még Zenét játszó zenetévére kapcsoltam, alig kellett várni és le is adták rajta, így sikerült szépen videóra vennem. Jííí…

Visszatért Tommy és Gina, meg a talk box

Az It’s My Life-ban Richie újra “szájgitár”/talk box-varázslóként hallható az 1986-os Livin’ on a Prayer után. Ezenkívül visszatért a Tommy és Gina névre hallgató kitalált, munkásosztálybeli pár is, az It’s My Life második strófájában:

Ez [a dal] azoké, akik helytálltak / Tommyé és Gináé, akik sosem hátráltak meg”

[2020: A Limitless című számhoz készült videóban a pár sztorijának folytatása?]

A maga módján, mint Frank Sinatra

Az It’s My Life arról is nevezetes, hogy az együttes tagjainak “földije”, a szintén New Jersey-i születésű világsztár, [+ olasz származású, mint Jon] Frank Sinatra dalára is utal:

“My heart is like an open highway / Like Frankie said / ’ I did it my way’.”

„A szívem, akár egy nyílt országút / Ahogy Frankie mondta, / ’a magam útját jártam’ ”.

Jon és Richie nem értettek egyet a dalszöveg ezen sorával kapcsolatban – mesélte Jon a The Rock Radio-nak adott interjúban (2005):

“Éppen az U-571 című film forgatásáról érkeztem haza, és azt mondtam, hogy ’Sinatra 16 filmet csinált és 80 éves koráig turnézott. Ő a példaképem.’

Richie azt mondta, ’Nem teheted bele azt a francos szöveget. Rajtad kívül senkit nem érdekel Frank Sinatra.’

Én akkor is beleírtam. Azt mondtam, ’Nekem kell majd minden este elénekelnem!

A dal az üzenete miatt is sok új rajongót szerzett a Bon Jovinak, az új generáció himnusza lett.

„Azt hittem, hogy a saját életemről írok, nagyon elnéző módon; arról, hogy hol is tartok benne. Nem gondoltam, hogy az ’ez az én életem’-kifejezés mindenkire vonatkozik – tinédzserekre, idősebb emberekre, szerelőkre, akárkire. ’Ez az én életem, és én irányítom.’ Időnként mindenki így érez.”

“Tommy, gyere, vidd ki a szemetet!”
– a videóklip

Az ezredfordulón, a „betárcsázós” net korszakában álmélkodva néztem, ahogy Tommy netezik, közben csörög a vezetékes telefonja, és beszélni tud rajta. A kettő akkoriban kizárta egymást… És persze parkúr-szuperhősünk [vagy Peter Parker?] öt perc alatt beszáguld tökön-babon át, némi Terminátor-filmekbe illő mutatvány kíséretében a belvárosba.

A Wayne Isham-rendezte videóklipet az 1998-as német sikerfilm, A lé meg a Lola [Lola rennt] inspirálta. Will Estes játssza Tommy, Shiri Appleby pedig Gina szerepét. Will-lel Jon az U-571 című filmben játszott együtt.

A videóban látható alagút a 2nd Street Tunnel Los Angelesben; gyakran forgatnak benne reklámokat és filmeket.

Az It’s My Life videó a Bon Jovi YouTube-csatornáján 2019 ősze óta HD-minőségben látható.

Kapcsolódó írás: Dalszöveg magyarul + videó itt látható