2020.09.25.

A Jon Bon Jovi-sztori – 2. Mindennek oka van

A gitárreptetős, sportbolond kisgyermekévek után Jont 13 évesen, nyolcadik osztályos korában kezdte el érdekelni a zene, főleg a dalszövegekkel elmesélt történetek. Méghozzá nagyon.

A zene hatalma

Az 1970-es évek végén felnőve mindenféle zenét hallgattam. Motown-dalokat, soul zenét, R&B-t és persze rock ‘n’ rollt.” – Jon

Megvette Bob Dylan Blood on the Tracks és Elton John Caribou című albumát. Aztán a J. Geils Band is felkeltette a figyelmét. Zongorázni tanult, Elton John dalait próbálta eljátszani.

Első zenekara Starz néven indult, de a nevet Raze-re változtatta, mivel már volt egy sikeres Starz nevű helyi banda, akik 1976-ban lemezszerződést is kaptak. A Raze főleg a Kiss, a Bachman-Turner Overdrive, az Aerosmith és a Rolling Stones dalait játszotta.

Jon mindig sztáralkat volt, és összpontosított. Tudta, mit akar és tett érte. Mindig keményen dolgozott a zenéjén és a zenekara hangzásán. Eltökélt szándéka volt, hogy megcsinálja. Szerette az új ötleteket és olyan emberekkel vette körül magát, akik szintén értették a dolgukat, ahogyan ő.
Bár rövid életű volt a zenei próbálkozásunk együtt, úgy gondoltam, igazán összebarátkoztunk. Emlékszem, hogy néhányszor meghívott a régi házukba a Sherwood Forestben vacsorára. Az anyja és az apja fiatalok voltak, menők és jófejek.
– Bob Goldie, Raze volt tagja

Jon elindult a zenekarral a Sayreville Memorial középiskola „Battle of the Bands” tehetségkutató versenyén, de utolsó helyen végzett. Az 1974-es Strutter-t adták elő a Kiss-től, ami nem lett slágerlistás, ezért valószínűleg nem ismerte a zsűri; aztán szintén ebből az évből a top 20-as listára felkerült Takin’ Care Of Business című dalt a Bachman Turner Overdrive-tól, és a megbízható etalont, Chuck Berry 1958-as Johnny B. Goode című klasszikusát.

“Segítettem Jonnak összeszerelni egy nagy táblát, 2 méter magas volt és 3 méter széles, és régimódi karácsonyi égők voltak rajta, ami a RAZE feliratot adta ki. A zenekar, ami nyert, borzalmas volt, és a Raze 15 percig ha kitartott utána.” – A.J. Castagnetta, barát, szomszéd

___

De szó nem volt arról, hogy Jon feladja. Ekkortájt többek között a Johnny and The Leeches nevű zenekarban is játszott. Eléggé jól nézett ki, a környékbeli nők szerint legalábbis.

Nyolcadikos voltam, nagyon fiatal, a srác, akit a fiatal anyukák eljöttek megnézni. Játékszer voltam. Vettek nekem sajtburgert, én meg ööö…oké… Először, nem mondhatnám, hogy úgy gondoltam, ez a világ legjobb dolga. Inkább hogy hű, ez tényleg megtörtént? Beletelt egy kis időbe, míg kezdett tetszeni a dolog.
De ijesztő feladat volt, hogy muszáj volt… Nem tudom, hogy akarnám-e, hogy a fiamnak is része legyen ilyen élményekben. Az anyám sem örült túlzottan néhány olyan dolognak, aminek tanúja volt. Elég vad dolgok voltak. Mindenesetre, nem fogok belemenni a részletekbe. Régen történt.” – Jon

___

Fiúiskola és Springsteen

Jon először a közeli Metuchen nevű kisvárosban található St. Joseph High School-ba járt középiskolába, ami egy katolikus fiúiskola volt. De nem sikerült mindig megérkeznie.

“Az utolsó előtti iskolai nap volt, és minden tökéletesen alakult. Meg is úsztuk, nos, csak majdnem. 15:20-kor volt vége az iskolának, mi meg a Brunswick Square Mall-tól hazafelé tartó buszon ültünk 15 órakor, és egy nagy, fekete esőfelhő jött elő a semmiből, és hatalmas felhőszakadás követte. Persze, a szüleink aggódtak értünk, hogy hogyan jutunk haza.

Szóval, Jon édesanyja felhívta az enyémet, hogy „Azt hiszem, a gyerekeink lógtak az iskolából, mert felhívtam az iskolát, hogy megmondjam Jonnak, hogy maradjon, míg érte nem megyek, de nem volt ott.” Aztán az én anyám is felhívta az iskolát, és kiderült, hogy én sem vagyok ott.

Jon büntetése az volt, hogy azon a nyáron le kellett festenie az egész házat. Az enyém az volt, hogy nem hagyhattam el a házat. Ott feküdtem egy gumibelsőn a medencében, és mindketten Springsteent hallgattunk, ami Jonék házából üvöltött. Ekkor alakult ki a Springsteen-szeretete, azon a nyáron, amikor a Born to Run albumot hallgattuk, és én ott ültem a medencében és nevettem rajta, ahogy a házat festi.”

– A.J. Castagnetta, barát, szomszéd

“Jon Bon Jovi 14 évesen, mindig szerette a focit. (Fotó: A.J. Castagnetta) | Forrás: The South Amboy-Sayreville Times, 2012.02.25., 23. oldal

___

1975 őszén robbant be a zenei világba a 26 éves, New Jersey-i születésű énekes-dalszerző Bruce Springsteen. Előtte készített már két lemezt, de az áttörés a harmadik, Born to Run című albumával sikerült neki. Jont nemcsak Springsteen zenéje inspirálta, hanem az is, hogy egy New Jersey-i zenész ekkora magasságokba juthat.

“Springsteen volt Asbury Park ura, amikor Jon és én középiskolások voltunk.”

David Bryan, gyerekkori barát, a Bon Jovi billentyűse

___

Betépve

“Talán olyan voltam, mint bármelyik 14 éves. Megvoltak a saját balhéim. Lent a tengerparton akartam élni az életemet. Csak egy tipikus kölyök, aki lázadni akart bármi és minden ellen, és úgy adódott, hogy ezt meg is tehettem, mivel rock & roll bandában játszottam.” – Jon

“Már akkor vállalkozó szellem voltam. Vettem 10 deka cuccot, aztán próbáltam vele keresni néhány dolcsit. De akkor is, szívtál már olyan marihuánát, ami át volt itatva PCP-vel, és aztán az egész nyarat végighallucináltad? *****rettenetes volt. Én voltam az a fickó, aki állandóan elcsaklizta a dzsointot, kifutott a szúnyoghálós ajtón és huhhúúú! Szétcsúsztam.
Ez azért jó dolog. Emiatt nem voltam soha a drogok híve. Mindig úgy éreztem, hogy nem lennék mentálisan elég stabil ahhoz, hogy bánni tudjak a drogokkal.” – Jon

Egyszer egy környékbeli srácnál annyira betépett, hogy totál kiütötte magát. Az élmény úgy elijesztette, hogy azóta egyszer sem nyúlt drogokhoz.

“Semmihez. Még füves cigihez sem.” – Jon

___

Előkerül az a bizonyos gitár…

“A fürdőszobatükör előtt gyakoroltam, hogy úgy mozogjak, mint Paul a Kiss-ből, vagy Keith a Stones-ból.” – Jon

1976. augusztus 8-án ment koncertre először, 14 évesen.*

“Egy focistadionban volt Erie-ben, és fel kellett cserélniük a műsor sorrendjét, mert esni kezdett. A Doobie Brothers lépett fel, a Heart és a Rush.” – Jon

“14 éves koromban volt egy olyan, csak néhány hétig tartó szakasz, amikor állandóan a rádió mellett ültem és zenét hallgattam. Hirtelen teljesen a megszállottja lettem. Aztán meguntam azt, hogy csak hallgassam. Volt nálunk egy ősrégi, rossz gitár öt hangolókulccsal. Azon tanultam meg az első akkordokat, és aztán a rádióban hallott dalokat játszottam rajta.
Szerencsére volt otthon csavarhúzó, amivel felhangoltam a G-húrt.” – Jon

Újra megpróbálkozott a gitártanulással, de a hangszer inkább csak eszköz volt; énekesként és dalszerzőként képzelte el magát. Sikerült az E-akkordot elsajátítania, azután Bo Diddley 1955-ös blues klasszikusát pengette.

“Az egyetlen rossz dolog, hogy nem tudtam mozdulni, mert az E volt az egyetlen akkord, amit ismertem. De felkötöttem a gatyámat, ember!” – Jon

_______

Vége a cikksorozat 2. részének.

________________________________________________

*Megjegyzés: 12-13 éves kort említ Jon az 1988-as Spin-magazin interjújában, de a plakát szerint 1976-ban volt a rendezvény, amikor már 14 volt.