A zenekara kemény munka árán végre bejutott a híres, partmenti klubokba játszani. De vajon miért járt napszemüvegben a rejtélyes srác?
„Mindig én voltam az énekes. Az vonzott. Jobban szerettem csinálni, mint amennyire értettem hozzá, de végül megtanultam a mesterséget.” – Jon
Az Atlantic City Expressway tinibanda nem pihen
„Rendes fiatalember volt, nagyon tisztelettudó és illedelmes. Jon együttese délutánonként és esténként próbált a pincében, és este 10-kor az apja leállította őket. Bongioviék kiváló szomszédok voltak, nem is lehetett volna jobbakat kívánni. Szemmel tartották a gyerekeiket, kordában tartották őket, és Jon a remek nevelésük eredménye.” – Gene Armstrong, szomszéd
1978-ban már kilenc tagja volt a zenekarnak, amelyben Jon volt a vezető énekes és a másodgitáros. Sok tagcsere történt, mígnem elégedettek voltak a hangzással. Southside Johnny és Bruce Springsteen számai mellett Mark Scimeca, a dobos-gitáros-dalszerző dalait is műsorra tűzték. Különlegesek voltak a helyi zenekarok között, a fúvósaik miatt.
„Jók akarunk lenni, nem csak egy átlagos, mindennapi együttes. A legrosszabb része az élménynek a pincében való gyakorlás, és az, hogy soha nem látjuk a napot, de a legjava kerül fel a színpadra, és szórakoztatni fogja a közönséget”
– mondta a 16 éves Jon egy 1978-as újságcikkben. [A cikksorozat előző részében látható. | Forrás: Atlantic City Expressway Facebook]
___
David Bryan színre lép
Ősszel a 18 éves billentyűs, Jack Godowski a helyi Rutgers egyetemre kezdett járni, és megüresedett a helye. Jon választása a vele egyidős, klasszikus zenei tanulmányokat folytató zongoristára, az edisoni John P. Stevens középiskolába járó David Bryan Rashbaumra esett, aki később David Bryan néven a Bon Jovi billentyűse lett.
„Az anyám túlórázott, hogy vehessen nekem egy elektromos gitárt és egy kis Vox-erősítőt. Azon a napon, amikor megkaptam őket, örömmámorban úsztam. Tudtam, hogy ez a kezdet.” – Jon
„Felhívtam Davidet. Ő volt az egyetlen, akiről tudtam, hogy van neki egy B3-as orgonája. Egy héttel később volt egy tízfős együttesünk négy fúvóssal.” – Jon
Minden fellépési lehetőséget megragadtak, kisebb kluboktól elkezdve a rendezvényekig. A Sayreville-től 50 kilométerre lévő Asbury Parkba való utazgatásban segített David apja, aki kölcsönadta a furgonját.
___
A hőn áhított klubokban
Mivel jó volt a zenekar, és gyakran léptek fel, népszerűvé váltak. Végül bejutottak a híres The Stone Pony és a Fast Lane klubokba is, előzenekarként.
„A szüleim támogattak. Azt mondták, ‘ha hajnali háromig egy bárban leszel, legalább tudjuk, hogy hol vagy.’ „ – Jon
___
Nagy lehetőség volt az igényes közönség előtt játszani, de egyben kihívás is.
„A zenekarom, a Mad Dog and the Shakes, játszani szokott a Fast Lane-ben, és Jon Bon Jovi állandóan kérlelte őket, hogy hadd legyen az előzenekaruk. És mi megengedtük.” – Vini Lopez, Bruce Springsteen együttesének, az E-Streetnek egykori dobosa
___
Egyszer az Expressway basszusgitárosát elkapták hamis személyivel a Ponyban – ezzel ott véget értek számukra a fellépések. A Fast Lane klub tulajdonosa abban az időben Phil DiAngelo volt, Jim Giantonio pedig üzemeltette, és a műsorok színvonalasabbak voltak, mint ami a Ponyban zajlott.
„Asbury Park különleges helyet foglal el a szívemben, és biztosan Jonében is, mert ez volt a Disneylandünk. Mindenhol klubok voltak. 18 éves kortól lehetett alkoholt inni. Mi 16 évesek voltunk. Olyan barátokkal jártunk oda kocsival, akiknek már volt jogosítványuk. A Fast Lane a mi helyünk volt.” – Pete Mantas, barát, egykori menedzser
1973-ban New Jersey állam levitte az alkoholfogyasztás korhatárát 21 éves korról 18-ra, főleg azért, hogy a vietnámi háborúból hazatérő katonák vehessenek alkoholt. Ez segített a zenei életbe való betörésben is.
___
A rejtélyes srác
„Kis baráti köröm volt. Nem az a fickó voltam, aki mindenhol ott volt. Nem voltam az a söpredék, aki csak ücsörög és szívja a spanglit. Olyan voltam, mint egy extrém különc, mert kezdtem rájönni, hogyan tudok besurranni a klubokba, és lógni a bárokban.” – Jon
A középiskolában a környezete számára a zenebolond Jon rejtély volt. Hosszabb volt a haja a többi srácénál, és állandóan napszemüveget hordott. Zárkózott volt, és ritkán szólalt meg.
Amikor éppen nem próbált, a barátaival lógott; harmadikban és végzősként bent volt az iskola dzsessz-rock koncertzenekarában.
„12 év van Jon és köztem. Mindig úgy gondoltam gyerekként, hogy Jon rocksztár, mivel a legkorábbi emlékeim szerint állandóan fellépett. Emlékszem, hogy felvitt engem a színpadra, hogy játsszak a fúvósokkal egyszer, és az emberek megőrültek. Mintha a Madison Square Garden lett volna.” – Matthew Bongiovi, Jon öccse
___
„Amikor középiskolás voltam, esténként olyan klubokban és szórakozóhelyeken játszottam, ahová az életkorom miatt be sem engedtek volna. De a rendőrség nem ellenőrizte a zenészeket. Reggelente aztán sokszor olyan fáradt voltam az iskolában, hogy sötét napszemüvegben jelentem meg, hogy ne lássák, hogy tanítás közben a szemem állandóan lecsukódik.” – Jon
„A tulajdonosok általában a vészkijárathoz közel ültettek le bennünket, arra az esetre, ha netán razzia lenne, és nekünk gyorsan le kellene lépnünk. Szerették, hogy vendégek érkeznek miattunk, de nem akarták elveszteni a működési engedélyüket.” – Jon
„Jon elképesztően motivált volt, hogy egyszer remélhetőleg rocksztár legyen. Állandóan napszemüvegben mászkált az iskolában, és mindig nála volt egy Aquarian zenemagazin. Imádta a zenét és állandóan dalokat írt.
Emlékszem, ahogy kint ült a gitárral a házuk előtti füves területen, míg mindenki más bulizott.
Csak a zenére koncentrált. Nem hiszem, hogy bárki, akivel együtt lógott, motiváltabb lett volna nála.
Jon már nagyon fiatalon jól nézett ki, és a korosztályunkból az első volt, akinek barátnője volt.” – Mike „Moe” Mosakowski
___
„Emlékszem, amikor Jon kopogott az ajtón, ott állt egy nagy, fehér sállal a nyaka körül, és megkérdezte, találkozhat-e a fiammal, Mike-kal. Tudtam, hogy van valami különleges ebben a Robin Hood utcában lakó fiúban. Amikor az ember ránézett abban az időben, tudta, hogy valami szokatlant fog tenni, mert olyan aura lengte körül. Az a fehér sál és a viselkedése, hogy majd el fog érni valamit. Valami olyat, amit a többi srác nem.” – Mike Mosakowski anyja
Időről időre kijutott a balhéból is
„Szerencsére apám mindig kordában tudott tartani, különben máshol kötöttem volna ki. Mindig borzasztóan büszke voltam a hosszú hajamra. Az apám mindig azzal fenyegetett, hogy levágja, ha nem engedelmeskedem.” – Jon
Jon egyszer túl messzire ment, amikor, elmondása szerint 16 éves lehetett. Néhány osztálytársával vettek pár sört, hogy felvágjanak vele.
„Mivel nem voltunk hozzászokva az alkoholhoz, jól benyomtunk. Amikor késő este hazaértem, beadtam anyámnak, hogy influenzás vagyok. Jóég, ennyire be voltam állva! Betámolyogtam a szobámba, bekapcsoltam a hi-fi tornyot és felraktam a fejhallgatót. Teljes hangerő, meg minden. A bibi az volt, hogy részegségemben elfelejtettem bedugni a fejhallgatót. De persze, ez nekem nem tűnt fel. Másoknak annál inkább. Felébresztettem az egész környéket. Ezután elkerülhetetlen volt a hajvágás.” – Jon
____
Vége a cikksorozat 5. részének. A 4. rész itt olvasható.
Folytatás: a 6. rész itt olvasható.
