2020.09.25.

A Jon Bon Jovi-sztori – 6. Különleges pillanatok

A nem mindennapi színpadi kisugárzás hatása, egy sztár felbukkanása, újabb rendőrsztori – különleges pillanatok jellemezték Jon utolsó középiskolai éveit. Ámor pedig egy egész tegeznyi nyílvesszőt belelőtt hősünkbe…

“Még jó, hogy a szüleim megértőek voltak, és erősen hittek abban, hogy rockzenészként karriert csinálhatok magamnak. A családom Olaszországból származik, talán ez az oka, hogy a zene már a vérükben volt.” – Jon

___

A karizmatikus frontember

“1978-ban és ’79-ben még iskolába jártunk, és New Jersey rockklubjaiból jártunk haza. A Fast Lane-ben két éven át minden vasárnap nem több mint 20 ember előtt játszottunk.– Pete Mantas, gyerekkori barát, egykori menedzser

Előzenekarként nem számíthattak túl sok emberre. A trombitás Tony Pallagrosi, az Asbury Jukes korábbi tagja, akkoriban kezdett el műsorokat szervezni a városban. Észrevette, hogy a frontember nagy figyelmet kap a kis létszámú közönségtől.

Körülbelül 20 ember volt a Fast Lane-ben, és olyan 18 volt köztük a lány, és ott álltak Jon mikrofonjával szemben, kiabálva és visítva, mintha Mick Jaggert látnák. Le voltam nyűgözve.
A Fast Lane-be 700-an fértek be, és üres volt, és semmi nem lehetett volna feltűnőbb, mint amikor ott állnak közvetlenül a színpad előtt ezen a hatalmas üres területen. Ráeszméltem, hogy valami különleges történik.”
– Tony Pallagrosi, az Asbury Jukes korábbi tagja, koncertpromóter

“Jon nagyon energikus volt a színpadon. Az ember meg tudta mondani, mire gondolt éneklés közben. És mindent beleadott. Bele tudta az embert vonni a dalokba.” – Pat Celi, fotós

“Szerette Springsteent és Southside Johnnyt, és nagyon izgatott volt, amikor ő és az Atlantic City Expressway gitárosa, Willie találkozott Southside Johnny együtteséből Richie „LaBamba” Rosenberggel, aki azt mondta nekik, hogy megpróbálja őket segíteni a zenélésben.” – Mike „Moe” Mosakowski

___

Egy nagy pillanat

“Amikor az iskolában kérdeztem a többieket, mit csináltak előző este, azt válaszolták: ‘Néztem a Dallast.’ Amikor engem kérdeztek, azt mondtam, ‘Bruce Springsteennel zenéltem.’ “ – Jon

1980. január 9-én egy fontos momentum érkezett el a zenekar, de főleg Jon életében. Körülbelül 100 ember lehetett a Fast Lane-ben, és maga Bruce Springsteen is a nézők között volt, a hátsó bárpultnál időzött.

“Amikor az Atlantic City Expressway belekezdett a The Promised Land című számba, Bruce felugrott a színpadra, hogy körülbelül egy percre velük énekeljen. Springsteen felbukkanása a bárban mindig izgalmas volt (és ma is az), és látni őt énekelni az egyik dalát igazán klassz volt.”
– Stan Goldstein, rendszeres Fast Lane-vendég, akkor másodéves a New York-i St. John Egyetemen

“Azon az estén én csináltam a világítást, és Jon arcára pillantottam, még csak meg sem rándult. Nyugodtan játszott, megőrizte a lélekjelenlétét, és játszott tovább, míg Bruce énekelt.
Ez volt az az este, amikor látni lehetett a szemében. Ez volt a sztárság! Ez volt a kezdő lépése valakinek, aki nagyon népszerűvé válik. Jon nem jött zavarba.”
– A.J. Castagnetta, barát, szomszéd

___

De van-e jövője egy cover bandának?

Tony Pallagrosi átvette a klub és a zenekar műsorszervezését, és elkezdtek olyan országszerte ismert előadók előtt fellépni, mint a Hall & Oates, Norman Nardini, Mink Diville, és még sokan mások.

Jon abban az időben nagyon gondoskodó volt. Mindig egy volt közülünk, nem tett úgy, mintha fölöttünk állt volna. Tudta, mit akar, sosem akarta abbahagyni és nem is tette. Mindig is gondoltam, hogy lesz valaki belőle. Mindig a zene volt nála az első. Egy srác, aki nem ment el a végzős báljára – ez elárulja, mennyire elkötelezett volt a zene iránt.
Amikor Jonnak dolgoztam az Atlantic City Expressway mellett, minden pénteken ott volt a boríték a fizetésemmel. Soha nem hagyott cserben senkit.

– Bob Brewer, a South Amboy-i Broadway Bistro tulajdonosa, az Atlantic City Expressway egykori technikusa

De Jon tudta, hogy a mások dalait játszó cover zenekaroknak megvannak a korlátaik, nincs igazán jövőjük.

“Úgy gondoltam, ez nem volt az igazi. De 1980-ban, a cover bandák 3000 dollárt kerestek egy este, *** sok pénzt. Tudtam, hogy ideje kiszállni. Láttam a jeleket, zsákutca volt.” – Jon

___

Még egy rendőrsztori

___

Dorothea

Amikor Jon végzős volt a Sayreville War Memorial középiskolában, az egyik történelemórán egy lányról próbálta lemásolni a tesztmegoldásokat.

A karatebajnok Dorothea Rose Hurley nagy szerelem volt első látásra; de csak a szűk baráti körébe került be, mivel Jon egyik barátjának, Bobbynak a barátnője volt.

“Hárman voltunk, én, Danny és Bobby, és ő meg a lány. Aztán mellettem ült történelemórán, és ennyi volt.” – Jon

Jon egy dalt írt Dorotheáról, Bobby’s Girl címmel. Amikor Bobby bevonult a seregbe, akkor lépett Jon a tettek mezejére.

“A jövőbeli feleségemmel 1980-ban találkoztam, a középiskolában. Egy osztályba jártunk. Dorothea azzal a sráccal járt, aki bevonult a seregbe. Elhagyta a várost, és hé, ismered az öt másodperces szabályt, amikor leejted a pirítóst a padlóra? Három hetet adtam neki. Elkezdtünk randizni, és ennyi.” – Jon

___

Bónusz középiskolás sztori – Egy volt osztálytárs emléke:

“Egy középiskolába jártam John Bongiovival (most Jon Bon Jovi). Mellette ültem elsős angolórán. Fel kellett olvasnom az osztály előtt a verset, amit írtam. Amikor visszasomfordáltam a helyemre, kórusban kaptam a ‘puhány’ és a ‘b*zi’ jelzőket, és egyéb értelmes sértéseket. Azt súgta nekem: ‘Neil, tetszett a versed.'”

– Neil Clancy, kutatóorvos

Forrás: Twitter.com/ClancyNeil

________________________

Vége a cikksorozat 6. részének.