2020.09.25.

A Jon Bon Jovi-sztori – 7. Új lehetőségek

Vajon miért hagyta ki Jon a végzős bálját, és hogy szólt az első saját dal az új zenekar élén… no és, kinek írta?

Saját dalokat játszó zenekar élén

A zenekaraim mindig jók voltak, még akkor is, ha nem voltak hosszú életűek. Mindig sok meghívást kaptunk fellépésekre. Elég ismert voltam a környékünkön New Jersey-ben. Az Asbury Jukes tagjai eljöttek hozzánk és hoztak dalokat.” – Jon

A 18 éves Jon, otthagyva az Atlantic City Expressway-t, a Jack Ponti vezette The Rest nevű, saját zenét játszó újhullámos pop-punk zenekarhoz csatlakozott. Fél évig volt az énekes-gitáros benne.

„Jont középiskolás kora óta ismerem. Az első benyomásom ugyanaz volt, mint ami most, ő egy ****rocksztár. Ez vagy megvan valakiben, vagy nem, és benne ötvenszer annyi van. Hihetetlen volt benne a hajtóerő, az ambíció, a koncentráció és a rugalmasság.”

– Jack Ponti, zenész, producer, menedzser

___

A The Rest az én zenekarom volt, Jon az Atlantic City Expressway-ben zenélt. Bemutattak minket egymásnak, és az eredeti tervek szerint segítettem neki néhány dalt írni és demót készíteni. Úgy alakult végül, hogy csatlakozott a zenekaromhoz.
Kemény időszak volt, amikor próbáltunk lemezszerződéshez jutni. Általában véve is kemény időszak volt, de jó móka is volt emellett. Jon nagyon ambiciózus, nagyon elszánt volt, és hajlandó volt keményen dolgozni. – Jack Ponti, zenész, producer, menedzser

Southside Johnny előtt több alkalommal is felléphettek előzenekarként.

„Johnny sokszor engedte, hogy mi legyünk az előzenekara, amikor középiskolás voltam, és még röviddel utána is. Sok színpadi fogást tanultam tőle, és szeretem azt mondani, hogy az ő hibája, hogy nem tudok táncolni.” – Jon

Kapcsolódó írás: Jon Bon Jovi beiktatta példaképét a Hírességek Csarnokába

“Bobby barátnője”

Az első dal, amit Jon maga írt, és előadott, a Bobby’s Girl volt, és Dorotheáról szólt. Borzasztó büszke volt, hogy saját maga írt egy dalt. Még megvan valahol a kézzel írt dalszöveg, és oda akarom adni Jonnak.”

– Jack Ponti, zenész, producer, menedzser

Jon barátja, Bobby még nem vonult be, így Dorothea még az ő barátnője volt, amikor megszületett a dal. [A demófelvétel később a Power Station stúdióban készült el. Lásd. lejjebb.]

Kapcsolódó írás: A Jon Bon Jovi-sztori – 6. Különleges pillanatok >> oldal alja: Dorothea

Bobby’s Girl (demo):

___

Végzős bál helyett fellépés

„Amikor 18 voltam, Greg Kihn előzenekarában voltam, és úgy gondoltam, ez a legnagyobb dolog. Nyitottam Johnnynak, Edgar Winternek, a Squeeze-nek, egy csomó fickónak. Kihagytam a végzős diákbálomat, mert aznap este játszottam az első, 10 ezer nézőszámos koncertemen Southside Johnnyval és a Hall & Oates-szal.” – Jon

“Southside nagyon kedvelt minket, és ezért felvett a műsorba, és értünk küldött egy limuzint. Szóval, benyomultunk a limóba, mind az öten a bandából, a barátnőinkkel együtt, a menedzserünk és a technikusunk. Olyan 12 ember volt a kocsiban, és nagy rocksztároknak éreztük magunkat. Nem volt öltöző, nem volt asszisztens, és fizetségül csak egy üveg Rémy Martint kaptunk, de a hetedik mennyországban voltunk.
Johnny csak az odautat fizette ki a limóval, szóval nem volt fuvarunk haza. De nem számított. Még így is nagyszerű élmény volt. Amikor 18 éves az ember, és még le sem érettségizett, ez a koncert volt a legnagyobb izgalom az életében.” – Jon

1980-ban felvettek egy kétszámos demót, mindkettőt Jack Ponti írta, és Southside Johnny és az E Street Band basszusgitárosa, Garry Tallent volt a producere. A Pretty Girls egy pörgős rockdal, a Telephone Line pedig könnyed basszus ritmussal rendelkezik.

Telephone Line (demo):

___

A zenekar következő demóinak, a gyors tempójú Call a Different Lady és az Other Side of the Night című számoknak Billy Squier rockzenész-énekes volt a producere. A Columbia Records kiadó egy kis ideig lelkesedett is értük, de lemezszerződést végül nem kaptak.

Call a Different Lady (demo):

___

Az angol záróvizsgámat elmulasztottam, mert aznap Bruce Springsteen, a Hall & Oates és Willy Nile előzenekaraként léptünk fel 30 ezer néző előtt egy fesztiválon.
Másnap az iskolában a hangosbemondóval behívattak az igazgatónőhöz. Tudtam, hogy most fogok repülni. De valahogy kedvelt engem. Jól leszidott, aztán feltett nekem néhány kérdést Shakespeare-ről, és azt mondta, hogy meglett volna az angol vizsgám, persze egy borzalmas jeggyel.” – Jon

Egy rokon – egy lehetőség

A producer és hangmérnök Anthony C. “Tony” Bongiovi, Jon édesapjának egyik unokatestvére, a New York-i The Power Station stúdió társtulajdonosa volt 1977-től. A kiváló stúdióban világsztárok készítették a lemezeiket.

Jon apja felhívta Tonyt, hogy nézze meg a fia egyik fellépését, és mondja meg, hogy érdemes-e továbbra is a zenéléssel foglalkoznia. Azt mondta, hogy rendben van, Jonnak érdemes folytatnia, és ha tanácsra van szüksége, csak szóljon neki.

„Jon és én tényleg elvetettük a magját a karrierünknek, amikor együtt játszottunk abban a bandában. Nagyon fontos időszak volt. Nagy álmaink voltak, jól éreztük magunkat, sokat tanultunk együtt.
Jon úgy nőtt fel, hogy istenített olyan embereket, mint Bruce Springsteen, Southside Johnny, Tom Petty, a valódi művészeket. Elképesztő, ami történt. Megváltoztatta az egész életünket és örökké hálás leszek.” – Jack Ponti, zenész, producer, menedzser

Fotók: Jon és Jack Ponti | Forrás: The Biography Channel; legendaryrockinterviews.com

___

A középiskola után

Amikor vége lett a középiskolának, Jon legtöbb osztálytársa nem ment egyetemre, hanem bevonult a seregbe, vagy a környék gyáraiban kezdett dolgozni, ahogyan ott ez megszokott volt. Jon úgy döntött, kitart a zene mellett.

„Nem volt más választásom.” – Jon

A The Rest zenekarnak nem sikerült kitörnie a helyi zenei életből. Jon kilépett belőle, és röviddel utána feloszlott az együttes.

Én írni és producerkedni akartam, és ez vezetett a zenekar feloszlásához. Jon szeretett előadni és koncertezni, én a stúdiózást szerettem. Elég könnyen ki lehetett találni, kinek mit kellett tennie.
A The Rest rendkívül fontos volt Jonnak és nekem, az írói, előadói fejlődésünk szempontjából, és hogy megértsük az ipart. Azt hiszem, egyikünknek sem lett volna karrierje, ha nincs a zenekar.” Jack Ponti, zenész, producer, menedzser

Jon és Dorothea a tengerparton

___

Most jött el az ideje, hogy Jon kapcsolatba lépjen a másod-unokatestvérével, Tony Bongiovival. Akár kisegítőként is dolgozott volna a Power Station stúdióban, csak hogy figyelhessen és tanulhasson. Tony beleegyezett.

David Bryan a helyi Rutgers egyetemen folytatta a zenei tanulmányait, és orvosi előkészítőre járt. Emellett a híres-neves New York-i Juilliard School zenei konzervatórium kemény felvételi vizsgájára készült, ahová aztán felvették.

Az embernek találnia kellett valamit – bármit. A rock ’n’ roll volt, amiben hinni tudtam gyerekként, és két kézzel belekapaszkodni. Nálam bevált. Sosem akartam azt, hogy utólag megbánjam, hogy nem tettem meg, amit megtehettem volna. Ha lenne ige, amit hirdetnék, akkor ez lenne az, függetlenül attól, hogy az ember író akar lenni, énekes, vagy az Egyesült Államok elnöke…” – Jon

____________________

Vége a cikksorozat 7. részének.