Jon Bon Jovi nem az első munkásosztálybeli családból származó fickó, aki ünnepelt rockistenné vált, de a manapság gyárilag előállított pehelysúlyú popsztárok nyomasztó légkörében, akiknek az önálló szavatossága jó, ha 12 hónapig tart, ő talán nagyon is egy kihalófélben lévő faj utolsó tagjai közé tartozik. – Laura Jackson, író*
„Nincs fontosabb a szenvedélynél.
Nem számít, mihez akarsz kezdeni az életben,
szenvedéllyel tedd.” – Jon Bon Jovi
_______
Metropoliszok árnyékában – A New Jersey-érzés
„Az volt a klassz Jersey-vel kapcsolatban, hogy elég kicsi volt ahhoz, hogy a lehetetlen lehetségesnek tűnjön.” – Jon
„Jersey a Philadelphia és New York közötti árnyékban feküdt. Külvárosi terület volt, mégis elérhető volt a művészetek és a színház, a rádió és a televízió világa. Hihetetlen volt mindennek a perifériáján élni.
Elég közel a világegyetem központjához, de elég messze ahhoz, hogy senki ne figyeljen igazán. Az ember nem tudja, hogy porondra kerülhet-e, vagy sem.” – Jon
Csak egy kisfiú New Jersey-ből
„Úgy nőttem fel, hogy bármi lehetséges. Ez volt a ’60-as évek amerikai gondolkodásmódja, Camelot és az űr Kennedy-korszaka. Az elnök azt mondta az országnak: ‘Eljutunk a Holdra’, és az ember hitt neki. Én ebbe születtem bele.” – Jon
Jon Bon Jovi ifjabb John Francis Bongiovi néven született 1962. március 2-án Perth Amboy-ban, New Jersey államban. Szülei mindketten az amerikai haditengerészetnél szolgáltak. Édesapja, a vízvezeték-szerelőből lett fodrász, idősebb John Francis Bongiovi olasz és szlovák felmenőkkel rendelkezik; a családja a szicíliai Sciaccából és Ciancianából származik.
„A família annyira szét van szórva, hogy nem vagyunk igazán kapcsolatban egymással. A nagyapámnak kilenc fivére volt!” – Jon
„Nem az a tipikus olasz család. Akkor még az volt, amikor kicsi voltam és élt a nagyapám, és összejött a család. Kérdeztem róla a nagyanyámat, aki azt mondta, hogy hiányoznak neki a családi összejövetelek, az unokatestvérek és a nagy család vasárnaponként, minden a nagyszülők körül összpontosult. Mama azt mondta, ez megváltozott, mindenki ment a maga útján, és többé már nem volt ugyanaz, és bele kellett nyugodnia. Ez túl rossz, hiányzik. Valódi romantikus vagyok, ha erről a témáról van szó.” – Jon
Jon édesanyja, a lengyel, svájci német származású Carol Ann Sharkey tinédzserként a pennsylvaniai Erie szépe volt. Amikor bevonult a haditengerészethez, akkor ismerkedett meg a leendő férjével. Miután leszerelt, az első Playboy-nyuszik egyike volt Debbie Harry, Lauren Hutton, és Gloria Steinem mellett; az eredeti New York-i Playboy Clubban dolgozott felszolgálóként.
„Egy kis egyenruhájuk volt, és az apám menő csávó volt, mert a felesége Playboy-nyuszi volt. Akkor már megszülettem; Lauren Hutton is egyike volt az eredeti nyusziknak, és az édesanyám is. Igen, a sztori igaz. És tengerészgyalogos. A szüleim a haditengerészetnél szolgáltak. Anyám kemény csaj.” – Jon
________
„Édesanyámnak különféle munkahelyei voltak. Volt virágboltja, aztán ajándékboltja is.” – Jon
„Mindkét szülőmnek hat napot kellett dolgoznia egy héten. Ha akartak valamit, kidolgozták a belüket, míg meg nem kapták, szóval ezt nevelték belénk gyerekként, hogy bármi a tiéd lehet, amit akarsz, ha keményen dolgozol érte.„ – Jon
„[New Jersey] csodálatos hely volt. A tipikus munkásosztály, a középosztálybeliek lakták. Képesek voltak a gyerekeiket ruházni és etetni. De tudták, milyen megdolgozni érte. Jellemzően bevándorlók gyerekei voltak, második generációs amerikaiak. De nem volt sok balhé a ’70-es évek végén, a korai ’80-as években a külvárosi New Jersey-ben.” – Jon
______
Négy évvel Jon születése után érkezett öccse, Anthony Michael. A család a nagyszülőktől ekkor a New York Citytől 50 kilométerre fekvő, főleg olasz és ír származásúak lakta kisvárosba, Sayreville-be költözött.
„Egy nap, nem sokkal azután [hogy beköltöztek a szomszédba] csengettek az ajtón, és Jon állt előtte, olyan 4-5 éves lehetett. Megkérdezte tőlem, hogy van-e olyan kisfiam, akivel játszani tudna? Ő volt az egyik legaranyosabb kisfiú, akit ismertem, és amikor felnőtt, megmaradt az a képessége, amivel elérte, hogy kedveljék az idősebbek. Két öccse van, akik ugyanilyen rokonszenvesek voltak.” – Claire Armstrong, szomszéd
A Parlin negyedben fekvő Sherwood Forest körzet Robinhood Drive 16-os számú háza hangos volt a zenétől.
[Szóval, a sherwoodi erdő Robin Hood utcájából kicsi Jon. Bocs, muszáj volt. XD]
„Gyerekként – 5-6-7 éves koromban – állandóan énekeltem. Anya és apa régi Dean Martin lemezeket játszott le, és én odamentem és énekelni kezdtem. Nagyon lekötött és nagyon muzikális voltam.” – Jon
„Volt egy nagy tükrünk. És Marilyn Monroe-tól Al Jolsonon át Gene Autryig mindenféle zenét feltettem és énekeltünk a tükör előtt. Jon imádta. A házunkban sok játék volt, könyvek és zene.” – Carol Bongiovi
_
A repülő gitár
Amikor Jon hét éves volt, az édesanyja hazavitt neki egy akusztikus gitárt és be is íratta őt játszani tanulni rajta. De az eleven kisfiút nem érdekelték túlzottan az unalmas gitárórák, ezért néhány hétig bírta csak.
„Hétévesen minden, amivel törődsz, az a kicsik baseball-csapata, a rajzfilmek és a második osztály.” – Jon
Szóval, a gitár porfogóként funkcionált a házban mindaddig, amíg a kis Jont nem kérték meg arra, hogy tegyen rendet a nappaliban.
„Felvettem a gitárt több más dologgal együtt és gondoltam, biztos helyre rejtem ezt a cuccot, nem csak úgy elpakolom. Szóval, kinyitottam a pincelejárót és csak úgy ledobtam a holmit. És hallottam, ahogyan a gitár megy lefelé, boing, boing, boing…” – Jon
_____
Inkább a sport, azon belül az amerikai futball és a baseball érdekelte. Éppen kosárra dobált a házuk előtt, amikor arra járt a szomszédságból a kis Dave Sabo [a Skid Row együttes The Snake becenévre hallgató, magyar származású alapítója, gitárosa]. Jon kihívta őt egy-egyezni. A barátságuk azóta is tart.
Jon a nyarakat a nagyszüleinél töltötte a pennsylvaniai Erie-ben, és újságot árult.
„Emlékszem Jonra, amikor a Truman általános iskolába járt. Az én iskolai biztonsági őrségem alá tartozott, és kedves gyerek volt. Mindig úgy gondoltam, hogy viszi valamire az életben, és kétség sem fér hozzá, így lett! Tényleg elérte a csúcsot!” – Ed Boyler, nyugalmazott rendőrtiszt
Később a motokrossz is felkeltette az érdeklődését. A barátaival az agyaggödrökhöz járt, és órákon át száguldozott. Az oda- és visszaúton többször is bajba kerültek, amikor a vasúti síneken, vagy más tiltott helyeken közlekedtek – a rendőrség elkobozta a járgányaikat.
_____
„Bőven kijutott a verésből. Jól kikaptam néha. Nadrágszíjból is jutott bőven. De akkor más idők jártak. Emlékszem a pofonokra; az ember azt képzeli kamaszként, hogy kihívhatja az apját.” – Jon
Vége a cikksorozat első részének. A 2. rész itt olvasható.
____________________________________________
Megjegyzés:
*Laura Jackson életrajzi könyve Jonról kukába való, nem stimmel egy csomó dátum és történet benne. Ez az idézet viszont jó tőle. | Amúgy a Freddie Mercuryról szóló könyve is kritikán aluli. xD
A források a cikksorozat végén lesznek felsorolva.
