2020.09.25.

Jon Bon Jovi beiktatta példaképét a Hírességek Csarnokába

Asbury Park, New Jersey | „Southside Johnny nélkül nem lett volna Jon Bon Jovi” – mondta Jon Bon Jovi a beiktatóbeszédében, 2019. október 27-én a Paramount Színházban. | Forrás: NJArts.net

Az évente megrendezésre kerülő, immáron a 11. New Jersey Hall of Fame ceremónia alkalmával Southside Johnnyn kívül bekerült a Hírességek Csarnokába többek között Jason Alexander színész-énekes, Martha Stewart üzletasszony-író és George R. R. Martin író-forgatókönyvíró is.

Johnny köszönőbeszédét követően Jonnal közösen elénekelték az I Don’t Want to Go Home című dalt; az esemény együttese, a Kings of Suburbia által kísérve, amit ez alkalommal Carl Gentry vezetett. [A Kings of Suburbia Jon kísérőzenekara a szólófellépései során.] Videó: lejjebb.

___

Jon beszéde; alatta a magyar fordítás:

___

Jon beiktatóbeszéde:

Southside Johnny Lyon. Énekes. Dalszerző. Az Asbury Jukes szájharmonikán játszó vezetője. Nagy megtiszteltetés a számomra itt lenni ma este, hogy beiktassam a barátomat a New Jersey Hall of Fame-be.

Ahogyan már rengetegszer mondtam ezelőtt, Southside Johnny nélkül nem lett volna Jon Bon Jovi. Bruce Springsteen és az E Street Band hangzásán nőttem fel, de mindig is Asbury Juke akartam lenni.

Amikor elkezdtem a ’70-es évek végén, Bruce-nak már kijött négy albuma. A Jukes-nak három. És volt valami azokban a dalokban, ami megfogott. Azok a fiúk tették Asbury Parkot New Jersey-ben olyan hellyé, ahol a lehetetlen lehetségesnek tűnt. Nem kellett elmenni Los Angelesbe, vagy Londonba. Valójában még New York Citybe sem kellett menni ahhoz, hogy a saját dalainkat játszhassuk. Akkoriban Asbury Parkba jönni olyan volt, mint templomba menni, és látni Southside Johnny műsorát olyan volt, mint a tanúja lenni egy hangzás-cunaminak, amit egy olyan énekes vezetett, aki minden dalt úgy közvetített, mintha az lett volna az utolsó, amit valaha énekelt.

A Jukes kihívott, hogy maradj mozdulatlan. Az olyan dalok, mint a This Time It’s for Real, a Trapped Again, a The Fever, az I Don’t Want to Go Home, és természetesen Sam Cooke We’re Having a Party-ja mindnyájunkat bulizni hívott. Az első daltól az utolsóig, mindnek a hatására az ember felemelte a kezét és riszálta a fenekét.

Abban az időben nem volt nehéz összefutni a Jukes egy, vagy több tagjával a klubokban, vagy a sétányon. Talán ez volt a másik oka, hogy annyira szerettük őket. Megközelíthetőek voltak. Sok emlékem van arról, amikor LaBamba tanította az Atlantic City Expressway-t, hogy hogyan kell helyesen előadni soul-dalokat. Vagy amikor Tony Pallagrosi és Kevin Kavanaugh felugrott a színpadra, hogy játsszon a zenekarommal. Az összes tagjuk bátorította ezeket a fiatal kölyköket, és úgy bánt velük, mintha a zenei élet részei lettek volna.

___

Johnny 1980-ban még néhány demómnak is a producere volt, amikor a The Rest zenekar tagja voltam, és engedte, hogy az előzenekara legyek, amikor csak tehette.

Most hadd emlékezzünk erre: Southside Johnny most is remek frontember, ahogyan mindig is az volt. Kijártam a Southside-előadóművészet iskoláját. Nem az a fajta fickó volt, akit valaha is követni akart az ember a színpadon. Minden Jukes-show után az ember ugyanolyan feldobott és kimerült volt.

A karrierem elején Johnny megtanította nekem, mi az a fejvadászat, éspedig találni egy trükköt, amivel nyomot hagyhat az ember a fő fellépőkben, miközben nyomot hagy a közönségben is. Soha nem felejtettem el. A karrierem során Johnny a barátom volt, a mentorom, a rossz befolyás, és néha szeszélyes gazember.

De ezek azok a tulajdonságok, amelyek miatt bárki, aki valaha ismerte, dolgozott vele, vagy csak elment megnézni a műsorait, szerette. Mert John valódi. Mindig is az volt. Nem mások szabályai szerint játszott. Ami azt illeti, nem is játszott. Dolgozott. És még mindig dolgozik, 45 évvel később.

Most elárulok Önöknek egy titkot. Nem akart itt lenni ma este. Amikor hallottam, hogy beiktatják, féltem, hogy nem jelenik meg. Nem azért, mert ezt nem értékeli. Nem. Mert tudom, hogy igen. Hanem azért, mert mindig azt mondta nekem, hogy emlékezzek arra, hogy nem a díj a fontos, amit a munkádért kapsz, hanem az a jutalom, ha azt csinálhatod, amit szeretsz és jól csinálod.

[videóbejátszás]

Amikor összeszedtem a bátorságom, hogy felhívjam és elmondjam neki, hogy én leszek, aki beiktatja, önző okból tettem. Mivel én akartam az lenni, akinek ma este itt állva a leghangosabb a mikrofonja, hogy azt mondhassa, hogy mindnyájan szeretünk, és együtt tüntetünk ki Téged és az Asbury Jukes-odat ezzel a címmel, hogy így mondjunk Neked köszönetet. Köszönjük a zenét, és hogy az vagy, aki.

Hölgyeim és Uraim, a páratlan Southside Johnny!”

___

Jon és Johnny – I Don’t Want to Go Home:

___

Jon 2009-ben került be a New Jersey Hírességek Csarnokába.